Az 1718 és 1752 között Érden tevékenykedő kapisztrán rendű szerzetesek irataiból kitűnik, hogy a Szent Mihály arkangyal kegyeibe ajánlott római katolikus templom szentélye és hajójának falai már a XV. században álltak. A török időkben a templomot lőporraktárnak használták, majd a XVII. században felrobbantották. A falak nem pusztultak el teljesen, 1703-ban az Illésházy-család segítségével a templom hajóját újra beboltozták. A templom felújítási és működtetési költségét a kegyúron kívül a hívek is biztosították. A templomot 1723-ban áldották meg, belső díszítése, felszerelése, oltárai a XVIII. század közepén mondhatók a leggazdagabbnak. Főoltárán Szent Ferenc, Szent Antal és Szent Péter szobrai álltak, és Szent Mihály képe volt látható.
 
Jobb oldali mellékoltárát a Szeplőtelen fogantatás tiszteletére állították, bal oldali oltárát Szent János és Szent Mihály szobrai díszítették. Az oltárok 1743-ban készültek.
 
Illésházy János kegyúr bőkezűségéből épült fel a templom órapárkányos tornya 1774-ben, amelyben 5 harang hangja hívta a híveket. Ezt megelőzően harangok csak a templom előtti haranglábon függtek. A torony építésének évében Tomicich János dalmát eredetű Veszprém megyei pap a plébános. Tomicich atya holttestét 1789 október 25-én temették el a templomban, sírjának helyét a déli falon elhelyezett tábla jelzi. A templom tornyának építési idejét kosáríves kőkeretes kapujának zárókövébe vésett évszám örökítette meg. A templomtornyot két övpárkány tagolja három részre, díszítését ion oszlopfejezetű pilaszterek szolgálják. A kórus szintjét kosáríves ablak világítja meg, fölötte négy tört kosárívű ablakot helyeztek el. A torony párnásan tagolt sisakja többször leégett, de hasonló formában mindig újjáépült.
 
A templomhajó padlósíkja (ez lehet a középkori szint) mintegy 2 m-rel mélyebben fekszik, mint a torony bejárati szintje. A templomhajóba lépcsősor vezet le. A hajó középkori falazatát az ereszpárkánynál kisebb barokk kori kiegészítés zárja le, stabilitását támpillérek szolgálják. Az 1846-ban Wajthay Ferenc által készített felmérésen látható az 1760-ban épített, apácarácsos ablakkal ellátott sekrestye, valamint a Szent sír kápolna, amelyet a rajz „előtérként” jelez. E kápolna a második világháborúban megsérült és elbontásra került. A templomhajóba vezető északi homlokzati bejárathoz építették be az 1970-es évek elején lebontott másik régi templom faragott kőkeretes kapuját. A szentély keleti zárófalán lévő barokk ablakfülkében Szent Mihály arkangyal faszobra látható. A szentély megvilágítását három ablakon átszűrődő fény és az aranyozott csillár gyertyalángjai nyújtották. A szentélyből déli irányban nyíló csehsüveg-boltozatos oratórium az 1880-as években épülhetett.
 
Az 1778-as canonica visitatio szerint a diadalív jobb oldalán újabb oltárt helyeztek el Szent Walburga tiszteletére. Ekkor készíthették az egykori kastély támfala előtt álló Szent Walburga szobrot is. Az ekkor készült leírás szerint a templom főbb berendezési tárgyait a fő- és mellékoltárok, a hívek padjai, két faragott gyóntatószék, és egy kőből faragott keresztelőkút, valamint a sekrestye két keményfából készített szekrénye alkotta.
 
1789-ben, a 10 éves korában elhunyt Illésházy Ferenc grófot a templom baloldali oltára alá temették el. Az Illésházy-család címerével díszített latin nyelvű emléktábla jelzi a templom északi falába építve sírjának helyét.
 
A templom körül 1793-ig temető folt, amelyet a ma is látható kőfalú kerítés vett körül. A templomkertben történő temetkezést Mária Terézia 1774-ben tiltotta be. Az 1774-ben épített templomtorony érdekessége, hogy az órapárkány alatti falszakaszába két régi sírkövet is beépítettek. A sírkövek felirata „I H S, KATHARI MATT … D”, a másik szövege az árnyékvilág fordított logikája szerint tükörírással íródott: „LUK REC”.
 
A templom kórusának szintjén már 1720-ban orgona volt, amelyet rendszeresen javítottak, aranyoztattak. Dellinger atya működése idején 1820-ban a kórus új hatregiszteres orgonát kap, amelyet 1823-ban aranyoztattak be. 1885-ben ismét új orgonát kap a templom, amelyet egy Steinrich nevű orgonaépítő készített el.
 
1885-ben nagy felújításokat kezdeményezett Sina Simon báró leánya Wimpffen Anasztázia, született Sina Anasztázia. Elrendelte a hajó és a torony megerősítését, az öt harang újraöntését, s a többi átalakítását. A helyreállítási munkákat befejezően ünnepélyes keretek között 1885. október 5-én újra felszentelték a templomot.
 
A templom későbbi festése alkalmával, 1908-ban a Szent Walburga oltár képszekrényéből elvitték a névadó szent XVIII. században készített képmását és helyére a Jézus Szíve szobor került.
 
Az oltárokat, amelyeket Illésházy gróf készíttetetett és báró Sina Simon 1870-ben gazdagon bearanyoztatott az idők során többször átfestették.
 
1958-ban még látható volt a diadalív baloldalán a szószék, amelyet copf stílusban a főoltár motívumával összhangban díszítettek. A hangvető csúcsán aranyozott díszváza állt. 1958 után a szószéket és lépcsőjét elbontották. Copf főoltárán és barokk mellékoltárain kívül még keresztelő medencéje maradt meg a templomnak, régi berendezési tárgyai közül, a többi díszesen faragott bútora elpusztult.