Az egykori híres „Pelikánnak” nevezett vendégfogadó, majd később Wimpffen-kúria épületegyüttese Érd központjában, a Budai út 4. sz. alatt található. Sem pontos építési idejét, sem tervezőjét nem ismerjük, csak feltételezéseink vannak az építészeti formajegyek alapján, hogy Hild József alkotása lehet.

A Budáról Székesfehérvár felé vezető forgalmas út mellé építették fel a vendégfogadó főépületét és a hossztengelyére merőleges, különálló kiszolgáló épületszárnyakat, a két istállóként működő oldalszárnyat és a középen elhelyezkedő kocsiszín épületét, 1820 és 1840 között. Az épületegyüttes jelentősége főként abban áll, hogy mind a mai napig megmaradt minden eleme. A főépület, amelyben jelenleg a Magyar Földrajzi Múzeum működik, már 1958 óta műemléki védettség alatt áll. Az épületegyüttes további részeinek védetté nyilvánítására 1999 augusztusában került sor.

A klasszicista stílusban épült magasföldszintes főépületet 15 méter széles és 4 méter magas timpanon díszíti. A főépület utcai homlokzata 1+4+3+4+1 tengelyes. A pilaszterekkel díszített sarok és középrizalit ablakait és középső bejárati ajtaját lunettás motívum díszíti. A sarokrizalitok hármas ablakát közös könyöklő- és szemöldökpárkány tagolja. A sarok és középrizalit közötti homlokzatszakaszon 4-4 hat részre osztott ablakot helyeztek el. Az udvari homlokzaton az utcához hasonlóan megismétlődnek a lunettás díszítésű hármasablakok, a timpanon itt előreugratott, négy oszloppal alátámasztott. A két szélső négyzet keresztmetszetű oszlop éleit kerékvetők védik, a belső osztlopok kör keresztmetszetűek. A lovas kocsik itt álltak meg a kocsialáhajtónál, hogy utasaik fedett helyen szállhassanak ki. Az udvari homlokzat sarokrizalitjai és a timpanonos kocsialáhajtó közötti része fedett nyitott tornácos volt.
 
Nagy előrelépést jelentett az épületegyüttes megismerésében az az épületfelmérés, amelyet Szelestei Nagy László, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában fedezett fel néhány évvel ezelőtt. A Pelikán fogadó és postakocsi állomásról megrajzolt épületfelmérés is része annak az 1846-ban összeállított topográfiának, amelyet Batthyány Fülöp herceg az érdi uradalomról készíttetett Wajthay Ferenc által. A Batthyány-család címerállata a pelikán, talán innen ered a fogadó elnevezése is.
 
A Wajthay Ferenc által készített felmérés ábrázolja a főépület pince és földszinti alaprajzát helyiségeinek megnevezésével, valamint a két istállóként funkcionáló oldalszárny és a középső kocsiszín épületeit.
 
A „Pelikán” az 1848-49-es szabadságharc idején osztrák tábornoki főhadiszállás volt. Az 1849. január 3-án lezajlott érdi csata halottait a mai fogadó előtti Szabadság tér területén temették el. Már az első világháború előtt emlékoszlop felállítását tűzték ki célul az érdiek, de a háború kitörésével meghiúsult a nemes szándék.
 
1876-ban Sina Simon leánya, Sina Anasztázia örökölte az érdi uradalmat, s vele együtt a fogadót is, melyet kúriává alakítottak át.
 
Sina Anasztáziát a német származású Wimpffen Viktor gróf vette feleségül, innen származik a Wimpffen-kúria elnevezés. Később az alsó utcai oldalszárnyakban polgári lakások alakultak ki. Az udvaron lévő egykori kocsiszínben 1923-tól a Szent István Polgári Fiúiskola működött. A főépület Tanácsházaként is szolgált, majd 1983-tól a Magyar Földrajzi Múzeum lelt otthonra az öreg falak között.