


|

|
|
|
Érd Körbénk volt, huszadszor!
Az Európai Mobilitási hét idejére eső Érd kerülő kerékpáros rendezvényt az elmúlt hétvégére „9/25 Invázió!” néven hirdették meg. Az összes korosztályt, az egészen kicsiktől az idősekig, képviselő bringások valóban ellepték a gyülekező helyszínéül szolgáló Stop.Shop parkolóját, e szép szeptemberi vasárnapon. Az Érd Körbe évente kétszer a lelkes szervezők hívására nemcsak a kerékpárosok, hanem a motorosok, rendőrök, polgárőrök, a vízmű képviselői és támogató cégek sora, és jópár civil szervezet komoly összefogása révén jön létre.
A legkisebbektől a legnagyobbakig
A legkisebbeket a Green Pony óvoda és a Szelídbicajosok, a Magyar Kerékpárosklub helyi szervezete, az Ága-Boga és az Öko-Pannon foglalta le futóbiciklis és más hasznos tevékenységgel, rajzolással, ügyességi játékokkal, gyerekeknek való nyelvi gyakorlatokkal. A nagyobbak kipróbálhatták a bringó hintókat, a háromkerekű riksa taxit, a különleges chopper kerékpárokat, sőt a velocipédre is felszállhattak. A Sólyom Team sátránál a vállalt gyorsszerviz feladatok mellett az Öveges iskolával összefogva kerékpárszerelésből tartottak versenyt a vállalkozó szelleműeknek, akik közül a nyertesek szép díjakkal lettek gazdagabbak. A Baj helységből érkezett teremkerékpárosok pedig minden résztvevő örömére mutatták be különleges és emlékezetes produkciójukat. A hangosítást és az élő zenét a Mongroovs együttes szolgáltatta. Amint az indulás ideje elérkezett, polgármesterünk köszöntötte a résztvevőket, majd átvette a VMG diákjai képviselőjétől a tervezett kerékpártároló megvalósítását kérők aláírásait. A Bringacentrum képviselője a Polgárőrség vezetőjének támogatásként kerékpárokat adott át, amit remélhetően a napi gyakorlatukban használnak majd.
Vonultunk
Elsőként a legkisebbek 50m-es körüket a forgalomtól lezárt körforgalomban tették meg, aztán azonnal indult a jókedvű kerékpáros sokaság, ami minden bizonnyal Érden is elérte már a kritikus tömeget. Az útvonal érinti Érd nevezetességeit, a központból először Ófaluba, majd visszatérve Érd nyugati csücskét érintve a 15km táv résztvevői visszatérnek, a többiek, a 30km-t bevállalók továbbhaladnak fel a folyamatos emelkedőn az M7-en túlra. A legészakibb pont közelében a napközis tábornál van frissítés, aztán a keleti oldalon tér vissza a kerékpáros had a Kutyavári útnál elérve a 70-es utat, s végül azon zárva a kört. Közben az 50km-es táv sportolói együtt maradva kevesebb, mint két óra alatt tették meg a távot, s érkeztek vissza jóval előbb, mint a 30km-en vonulók. Beérkezéskor mindenkit zsírosdeszkával vártak az Ága-Bogások és friss vízzel az ÉTV dolgozói. A zsíros kenyerek folyamatosan készültek és mind elfogytak, hiszen a jó idő sokunkat kicsalogatott a szabadba, a tavaszi lelkesedés még mindig tartott. Az útvonal mentén a Felső úton a Lukin AMI Zeneiskola fúvósai adtak térzenét, a Kutyavári útnál az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete oldotta meg a tagjai számára az ebédet, néhány gondoskodó önkéntes segítségével ezzel segítve a családok részvételét a rendezvényen. S szokás szerint még a szervezőknek is tettek félre a finom gulyásból. Videó: 50m-es kör, a legkisebb bringásokVideó: emlékezetes produkció, Baj SE terembringásokVideó: Ófalu, háttérben a Minaret, és a csendes " Invázió!" Videó: így érkeztek be 30 km után az Érd Körbisek.
Miért fontos, miért jó?
Jó és fontos, hogy Érden évente kétszer ilyen szép létszámmal mutatják meg magukat a kerékpárosok, s terjed a jó híre. Öröm a találkozás a visszatérőkkel, jó alkalom pár szó váltására, s talán még nagyobb öröm válaszolni az olykor bizonytalan először résztvevők kérdéseire. A megjelentek egy kis része napi rendszerességgel közlekedik drótszamarán, mutatva a példát, nem lehetetlen. A szervezők és a résztvevők célja a kerékpározás mindennapok gyakorlatába illesztése minél többek számára és ennek feltételeinek megteremtése. Hiszen a kerékpározás jó a környezetnek, jó a pénztárcának és jó az egészségnek, ráadásul élmény a javából!
Az érdeklődök figyelmébe
Az érdeklődök figyelmébe ajánlom az Érd Körbe honlapját, pár percet érdemes rászánni és időnként visszatérni: www.erdkorbe.hu Korábbi írások és képek megtalálhatók portálunk korábbi tartalmai között, baloldalt fent a Keresés az ÉrdCenteren szolgáltatásunkkal, az " Érd Körbe" beírásával. Élmény az Érd Körbe fejlődését látni az írásokon és képeken. Különösen amikor az ismerősökére, netán a sajátunkra találunk!
Süle Zsolt Ága-Boga tag, a Magyar Kerékpárosklub Érd és Környéke területi szervezete titkára
|
|
2012. február 22.
Szerda
Gerzson,
Margaréta,
Margit,
Petra

Szakirányú végzettséggel (óvónő, dajka, stb.) és autóval rendelkező "bébiszittert" keresek heti kétszeri, állandó munkára. Érd vag...
Drogéria diszkont kínálatából! Érd Bajcsy-ZS. 160/4 szám alatt, Ariel folyékony mosószer 4.9L-es 2800 Ft, Soft Lan öblítő 1L-es 58...
Eladó 1 db Panasonic 55 cm-es televízió karcmentes, tökéletes állapotban. A tv tökéletesen működik!
Nincs rá szükségünk, ezért ár...
Van még olyan vékony szeretetreméltó szerény lány akit érdekel egy romantikus alkatú, értelmes, igényes, kedves, önzetlen 35 éves ...
Tovább > a hirdetésekhez
|
|