Birkózás

24 érmet tartottak itthon az érdi birkózók a 31. alkalommal megrendezett Érd Kupa – Lakatos Gábor - Birkózó Emlékversenyen.

Birkózó érmesek egy része

2011. január 15.-én a felújított Batthyány tornacsarnokban méltó körülmények között került megrendezésre a birkózók évadnyitó versenye. Segesdi János Érd Megyei Jogú Város Alpolgármesterének nyitó szavai után, Rozgonyi János a Batthyány Sportiskola igazgatója, a verseny házigazdájaként és társrendezőjeként köszöntötte a résztvevőket. A ezek után Dénes Mercédesz emlékezett meg Lakatos Gabiról, majd a résztvevők egy percben tisztelegtek az elmúlt évben birkózásból eltávozottak emlékének. Ezt követően Dénes Mercédesz Európa Bajnokunk a Magyar Birkózó Szövetség 2010. év Utánpótlás Női birkózója kitüntetését, Südi Gábor Mercédesz felkészítésében nyújtott munkájáért járó díjat vette át Tar Mihálytól, az MBSZ elnökségi tagjától. A népes magyar mezőny, közel ötven külföldi versenyzővel kiegészülve a megnyitó ceremónia után vágott neki a küzdelmeknek, melyek az esti órákban fejeződtek be.

Az érdiek öt arany-, tíz ezüst-, kilenc bronzérmet tartottak itthon, valamint kilenc V. pontszerző helyet szereztek.

A győztesek Gyerek II. korcsoportban a PEUGEOT PÉ-TA kupát, Gyerek I. korcsoportban a HYUNDAI PÉ-TA kupát, Diák II. korcsoportban az L.A.BODEGITA ÉTTEREM kupát, Diák I. korcsoportban a Kati Mami Sütödéje kupát, Serdülő korcsoportban a Berta 2005 Kft. Kupát, Serdülő leány, valamint Kadet leány és fiú korcsoportban a Barta Sándor kupát, Junior korcsoportban a PEUGEOT PÉ-TA kupát, továbbá a Lakatos Gábor emlékverseny 69 kg győztese, Sárosi János is a Barta Sándor kupát vehette át.

 

Érdi eredmények:

Gyerek II. korcsoportban:

20 kg Torma Ákos V.
26 kg Serbán Sámuel V.

Gyerek I. korcsoportban:

20 kg Nedvig Máté I.
26 kg Magyar György II.
35 kg Mezei Dárius II.
38 kg Egri Zalán III.
 
Diák II. korcsoportban:

29 kg Berta Mike V.
32 kg Mezei Patrik V., Horváth Máté V.
38 kg Végh Artúr II.
46 kg Végh Richárd II.
63 kg Tamás Patrik II.

Diák I. korcsoportban:

29 kg Váncza István I.
63 kg Pataki Sámuel III.
69 kg Molnár Tamás I.
76 kg Molnár Dániel II.

Serdülő korcsoportban:

42 kg Kovács Bence III.
46 kg Boros Gábor II.
50 kg Bárkányi Sándor V.
54 kg Nedvig Tamás III.
76 kg Oláh Tamás III.
85 kg Kraszlán Lajos III.
+85 kg Molnár János III.

Serdülő leány korcsoportban:

65 kg Délceg Emese II.

Kadet korcsoportban:

63 kg Hajcsik István V.
69 kg Sárosi János I., Magyar Gergely II.
76 kg Prim Martin II.
100 kg Boros László V.,

Junior korcsoportban:

74 kg Boros Balázs III., Metzl Norbert III., Vakarcs Tibor V.
84 kg Bodorkos Dániel I.
 
A kadet korcsoportban a dr. Hegedűs Csaba az MBSZ elnöke által elmúlt évben felajánlott csapat vándordíjat az Érdi Spartacus birkózói nyerték el.

A Magyaros Kenyér Kft. által a különdíjakra felajánlott kupákat Molnár Csaba ügyvezető adta át a  legjobb vendégversenyzőnek: Koroknai Koppány (Csepel BC), a legjobb hazai versenyzőnek: Sárosi János és a Tuskirálynak Putnoki Zsolt (BVSC-DEGA).

A csapatverseny végeredménye:

I. hely              Érdi Spartacus SC 134 pont
II. hely             Csepel BC 89 pont
III. hely            Ceglédi VSE 83 pont.

 
Gratulálunk.
Tar Mihály

Keresés

Bejelentkezés

Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Legfrissebbek

Időjárás

Apróhirdetések

Sóskúton kisbálás lucerna és széna eladó! Kiváló minőségű, vegyszer és ázásmentes, zöld levelű Szarvasi AS1ről termesztett kisb ...
Eladó az érdi piacon jelenleg is üzemelő fix telepítésű, jó forgalmú büfékocsi bérleti joga, akár teljes berendezéssel is/ hütő. ...