III. Első Fesztivál
Juhász Attila
2010. június 19. - június 21. között, idén is csináltuk a fesztivált, zsinórban a harmadikat.
Mit vártunk a fesztiváltól?
Esőt bizonyosan, már úgy hozzászokott az érdi fesztiválozók legjava, hogy szinte hiányérzetünk támadna, ha egyszer kimaradna a már-már törzsvendégnek számító eső. Ezen kívül persze egy jó kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget színvonalas programokkal. Ezt részben a koncertekkel teljesítették is, bár hiányoltam a közösségi programokat, mint például a tavalyi falmászást, vagy a telefondobálós programot, esetleg a két évvel ezelőtti graffitis falat, viszont örömmel fogadtam, hogy megmaradt a tavalyi kis sátor, ahol idén is lehetett pingpongozni, csocsózni, illetve dartsozni.
Habár tavaly azt írtam, hogy a rendezvény elvisel 3 napot is, illetve a sátrazás is jó ötlet lenne, azért úgy gondolom a mostani rendezvényen nem lett volna reális, hiszen az ember úgy elunja magát hogy a délutáni koncertekre már csak fáradt zombiként vagy teljesen részegen jutnak el (lévén iváson, evésen kívül nem sok program volt, bár lehet nem ez volt a szándék, mindenesetre a standoknak ez biztos kedvez. :) ). Szerintem mindenféleképpen egy kicsit több programmal kéne készülni a koncertek közé, hogy egy tényleg ütőképes fesztivált hozzunk össze.
A fellépők terén sokat javítottak a rendezők. A többfajta stílust felvonultató fesztiválon mindenki megtalálta a maga számára érdekes, szerethető együttest.
Az első nap úgy kezdődött, mint eddig mindig. Nem egy hálás szerep a nyitó fellépőnek, hiszen nem sokan jönnek el a fél 4-es kezdésre, de A többi néma csend az alaphangulatot megadta. Utánuk következett a 2006-ban alakult Érden már jól ismert Kakaós Keszeg, akik punk-pop stílusú zenéjükkel próbálták tovább fokozni a hangulatot több-kevesebb sikerrel.
A nagyszínpadot Rúzsa Magdi nyitotta meg pontban 7 órakor. Vele már találkozhattunk itt Érden, a 2008-as utcabálon, melyről beszámolónkban azt írtuk, hogy szívesen látnánk őt újra városunkban. Kívánságunk teljesült és Rúzsa Magdi idén sem okozott csalódást. Az egyetlen sajnálatra méltó dolog, hogy kicsit korábban kellett befejeznie a koncertet (igaz csak pár perccel, de elbúcsúznia már nem maradt ideje :( ), mert a vihar embert, színpadtechnikát nem kímélve csapott le a fesztiválra. A fesztiválsátorban mindenki menedéket lelt az eső elől és a következő perceket együtt vészeltük át.
A következő nagyszínpados fellépő a Karthago szerencsére megúszta a csúszást, mert bár a füvön állt a víz ettől függetlenül gyűltek az emberek. Sajnálatosan sokan meggondolhatták magukat a lezúduló esőt látván és el sem indultak otthonról, engem is kerestek a barátaim, hogy mi a helyzet, jöjjenek-e vagy lefújták már az egészet, de végül (remélem) sokan eljöttek akiket érdekelt és nem foglalkoztak az esetleges újabb vihar gondolatával. Bár a Karthago-n csepergett még, azért az emberek esőkabátban és esernyőkkel a fejük felett védekezve is végignézték őket. Az időjárást is tekintve, szerintem sikeresen zárt az első napi nagyszínpad, azon sem lepődtem volna meg ha csak 50-en lettek volna a koncerten ebben a rossz időben, de mondhatjuk hogy Takáts Tamásék legyőzték a vihart is.
Befejezésképpen a Beatrice lépett fel este 11-kor Nagy Feró vezényletével. Kicsit sajnáltam, hogy ők a fesztiválsátorban tették ezt meg, viszont szimpatikusnak tartottam, hogy más zenekarokkal ellentétben, nekik nem ciki, hogy ott lépnek fel, mert első a közönség és ezt a rajongók is érezték. A fesztiválsátorban olyan hangulatot csaptak amilyen talán még sosem volt.
A második napon végre újra megláthatta a napot a közönség, a jó idő a nap végéig kitartott minden negatív hatásával együtt, gondolok itt a szúnyogokra (őket is számolva a fesztivál minden rekordot megdöntött a több 10 000-es nézőszámával :) ) Az nem derült ki, hogy ők az est fénypontja, Deák Bill miatt, vagy a közönségéért jöttek, mert kérdésünkre nem adtak értékelhető választ.
A napot az Amondo kezdte, az együttesből kiemelném Csengeri Tamás szólógitárost, akinek a fesztiválon egyedüliként másodszor adatott fellépési lehetőség, hiszen mind a pénteken fellépő Kakaós Keszegnek mind az Amondonak meghatározó alakja.
Másodikként lépett fel a Deep Sound, akik kellemes meglepetést okoztak nekem, hiszen már találkozhattunk velük az első Első Fesztiválon is, de most mesze felülmúlták a két évvel ezelőtti koncertet. Talán azért is, mert azóta az együttes 1 tag kivételével teljesen átalakult.
Utánuk 7 órakor nyitott a nagyszínpad a Balkan Fanatik-kel, akik egyedi stílusú zenéjükkel - melyben keveredik szinte minden népszerűbb zenei stílus – próbálták feldobni a hangulatot. Sajnos a csekély számú néző miatt mégsem sikerült elérni a kívánt hatást. A probléma talán az volt, hogy az őket követő Deák Bill más stílusú zenét játszik, így aki a Blues királyát akarta látni az nem feltétlenül jött el a Balkan Fanatik-ra is, hiába volt jegye.
A nagyszínpad zárására megérkezett a már többször említett formáció és felzengett a közönség hangosan kántálása: „Bill a király!”. Mikor elkezdődtek az első számok, mondhatjuk, hogy szinte egy élő bomba robbant a színpadon. Egyszerűen még ma is érezni benne azt, hogy szívből, mindent beleadva énekel, amit az ilyen nagy múltú zenészekből sokszor kivesz az idő, de Billt nem ilyen fából faragták. Az elmúlt két napon a legtöbben rá voltak kíváncsiak. Egy igazi színfoltja lett a fesztiválnak.
A volt megasztáros Bocskor Bíborkával felálló Magashegyi Underground zárta a napot, de a Bill fanatikusok már őket nem tekintették meg, így csak kis létszám előtt adhatták elő számaikat, melyek közül a Szeplős váll 2008-ban bekerült az év legjobb 5 dala közé.
A harmadik napon izgulhatott a társaság, hogy újra eljön-e a vihar vagy megússzuk az utolsó napot eső nélkül (megsúgom az utolsó fellépő az Óriás alatt esett csak). A fellépőket a Flúg nyitotta, rockos témájú számaikkal érezhető volt, hogy igazán felkészítik az embereket az egész napra. A következő együttes a dUNA tovább vitte a rockos hangulatot és borúsabb hangulatú zenéjük ellenére is jól oldották meg a feladatot.
A nagyszínpadon a Depresszió kezdett, meg kell hagyni, a fellépőknek és a közönségnek is köszönhetően vasárnap egy igazi rock nap alakult ki. Nem történt ma újra meg, hogy a Depresszióra nem jöttek ki a Tankcsapda fanok, hiszen mind a két csapat a keményebb rock/metál kategóriába tartozik, nem úgy, mint Bill és a Balkan. Ezzel együtt párszáz (vagy közel ezer) ember jött el a Depresszióra mely elővetítette, hogy nagyjából mire számíthatunk a nap végére. Az együttes énekese, Halász Feri, először és majdhogynem utoljára rendezett közösségi programokat. Érdi „headbang csúcsdöntés”, guggolásból felugrás illetve a Wall of Death nevű „játék”, mely az igazi rockereken kívül másnak nem mondanak semmit.
(Akit érdekel, hogy mi az a Wall of Death annak leírom, hogy is néz ez ki. Feri szólt, hogy a közönség váljon két részre, persze hozzátette, aki nem szeretne nagyon durvulni, az álljon kicsit hátrébb (szerintem teljesen korrekten). Aztán a két csapat közös számolásra majd a zenekar zúzására egymásnak fut elemi erővel, nem veszélytelen, de nem is kötelező és bár furcsán hangozhat, de igen az embereknek egy keményebb rockzenéhez szükségük van erre.)
Mindenesetre egy elég rockos bulit csaptak jó hangulattal, igazi rockfesztivállá varázsolva a napot.
Utánuk következett a Tankcsapda folytatván a már megkezdett napot. Feldörrentek a jól ismert számok, összegyűlt - tippem szerint - több mint 2000 ember, aki kíváncsi volt Lukács Lászlóra és együttesére. Főként az újabb albumokról játszottak (bár ez nem volt meglepetés, hiszen a koncert része volt az új album turnéjának a Minden jót-nak) így kissé hiányolhattuk a jó öreg slágereket, de a koncert végeztével pótolták ezt a hiányosságot és eltoltak olyan számokat is, mint az Üdvözöl a pokol, a Mennyország tourist vagy az Ez az a ház-at. A hangulat a tetőfokra hágott és bár sokan nem várták meg az utolsó fellépőt, így is mindenki egy jó koncert tudatában hajthatta nyugovóra a fejét, vagy bulizhatott hajnalig.
Végezetül az Óriás lépett föl egy viszonylag nagynak (kisszínpadhoz és a többi fellépőhöz viszonyítva, Beatrice-t kivéve) tekinthető tömeg előtt. Majd méltón zárták le a napot és az egész fesztivált.
Mindent összevetve a nagyszínpad hangosítása kiváló volt, kivéve a Tankcsapda elején nem nagyon lehetett hallani a basszusgitárt, amit útközben orvosoltak. A kis színpad hagy némi kivetnivalót, néha túl hangos volt (Beatrice), néha rosszul kevert, de az átlagosnak tekinthető hangosítás semmit sem von le a fellépők, vagy a fesztivál értékéből. Amit érdemes lenne megfontolni a kicsit több program napközben, bár tudom hogy állandóan vannak koncertek de ha az embernek mégsem tetszik az épp fellépő együttes illetve nem akarja feltétlenül nézni, csak hallgatni őket akkor szívesen elfoglalná magát bármivel. Mindenesetre a hely meg lenne hozzá. A közönséget tekintve meg merem kockáztatni, hogy vasárnap a fesztivál megdöntötte az eddigi 2009-es „nézettségi rekordot”, így sikeresnek könyvelhetjük el. Az időjárást tekintve, ha egyszer már végre elkerülnék a felhők az érdi fesztivált, talán még jobb lenne a helyzet, persze ez már nem a szervezők hatásköre.
Juhász Attila
Fotók: Sziki Gábor
