Témakereső:

Lényeges szemléletbeli változás történt abban, hogy elkezdtünk törődni az intézményeinkkel. Volt 8-10 olyan év, amikor az intézmények „azt csináltak amit akartak”, ami önmagában nem is lenne baj, hogyha ez összhangban lenne a város egyéb szándékaival.

Az intézményeinkkel való foglalkozás egyik jó példája, hogy a Gárdonyi Géza általános iskola a régiós, úgynevezett ovi-suli pályázaton 250 millió forintos támogatást nyert, amely a héten került nyilvánosságra. Ez csak a felszín, de az egész rendszerrel érdemes foglalkozni. Végig kell gondolni - és végig is gondoljuk - hogy vajon mi az oka annak, hogy kb. 7000 iskoláskorú gyermek él a városban, ezzel szemben csak 4300 általános iskolásunk van, 2000-2500 gyermek valahol eltűnik a mi rendszerünkből. Ha kiszámoljuk egy-egy gyermekre a normatív támogatást és egyéb anyagi járandóságokat, akkor ez kb. 5 milliárd forintos pénzkiesést jelent a város gazdálkodásában. Tehát komoly következményei vannak, hogy ezzel az előző évtizedben nemigen foglalkozott senki.

A másik nagyon fontos, szintén szemléletbeli kérdés, hogy hogyan közelítjük meg a város fejlődésének, fejlesztésének lehetőségét. Az elődeink azzal kampányoltak, hogy nagyvárost építenek. Ez egy kicsit rímelt a Főpolgármester úrnak a világvárost építünk szlogenjére, hát a világvárost se sikerült felépíteni és itt a nagyváros építés is egy kicsit mintha félresiklott volna, illetve nem kapta meg a választóktól sem a támogatást ez az akarat.
 
Mi azt mondjuk, hogy a nagyváros létrejött – van egy 63 ezres városunk – ennek a nagyvárosnak az otthonosságát kell biztosítani. Az alapfeltételek, a kertes, családiházas övezet, a jó életminőség alapfeltételei megvannak. Nem véletlen, hogy évente 1000-1300 ember költözik be még a rossz infrastrukturális körülmények ellenére is. Itt szeretne élni, mert megunta a fővárost, hiszen ezeknek az embereknek a 80-85 százaléka Budapestről költözik ki. Ha ezek az emberek istenigazából nagyvárosban szeretnének élni, akkor adott volna a lehetőség és élhetnének tovább Budapesten. Családias, otthonos, jóval közvetlenebb várost szeretnének az emberek, ahol jól érzik magukat és biztonságérzetük van. Ezt szeretnénk mi valamilyen módon biztosítani a következőkben, ehhez természetesen irtózatos nagy infrastruktúra fejlesztéseket kell véghezvinni.
 
Ahhoz, hogy mi otthon érezzük magunkat valahol, ahhoz az érdi identitást is erősíteni kell és éppen ezért gondoltunk elsősorban az intézményekre, az iskoláinkra, illetve a munkahelyteremtésre. Az ember ott érzi magát otthon, ahol tanult, és bár csak 18 éves koráig járt középiskolába, de mindenki emlékszik, hogy melyik gimnáziumban tanult, melyik általános iskolába járt és arra is emlékszik, hogy kik voltak az osztálytársai, sőt osztálytalálkozókat szerveznek. Tehát egy nagyon fontos és nagyon erős közösségformáló lehetőség az, hogyha jó intézményeink, iskoláink, középiskoláink vannak.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium egy színvonalas iskola, ebbe az iskolába évente 200-250 gyerek jelentkezik, közülük 90-110-et vesznek fel évente. Az igény tehát már meg van rá, csak nem tudjuk teljesíteni, mert kicsi az iskola. A második ovi-suli pályázat, amely előkészítését most kezdjük és március közepéig kell majd benyújtanunk, pont ezzel fog foglalkozni, hogy az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumot teljes rekonstrukcióba, felújításba tudjuk részesíteni, valamint megteremtjük annak az előfeltételeit, hogy a későbbiekben bővíteni tudjuk.
 
Az intézkedési terv már foglalkozik azzal, hogy a meglévő Kós Károly Szakiskolát és Szakközépiskolát át kellene alakítanunk egy Szakközépiskolává, illetve középtávú – 4-5 éves időtartamon belül – pedig egy gimnáziumi osztályt is kellene ott indítani. Ha megvan erre az igény, ha az emberek úgy gondolják, hogy középiskolába akarják járatni a gyermekeiket, mert a gyermek így tovább tud lépni és diplomát szerezni, akkor ezt az igényt ki kell szolgálni. Másrészt úgy látom, hogy ahhoz, hogy ezeket az átalakításokat elvégezzük meg is van most már a megfelelő erő. Ha sikerül a Vörösmartyt felújítani és egy teljes rekonstrukcióban modern iskolává tenni, akkor az már egy biztos alap lesz ahhoz, hogy a későbbiekben a Kós Károlyra is koncentráljunk és ezt a fajta átalakítást is elindítsuk. Ez kb. 2008 közepére, végére dől el és akkor megint tudunk egy nagyot előre lépni.

A másik ilyen probléma – ahogy a gyerekekről már az előbb beszélgettünk -, hogy nagyon sok óvodáskorú gyermek van, akik valamilyen oknál fogva – általában helyhiány miatt - nem tudnak óvodába járni. Ennek a helyzetnek a javítására több lehetőségben is gondolkodunk. Elmondtuk az alapítványi- és magán óvodáknak, hogy mi fogadókészek vagyunk arra, hogyha ők itt óvodát szeretnének nyitni, amilyen segítséget mi tudunk ehhez adni, azt meg is adjuk a későbbiekben is. Volt itt egyfajta elzárkózás a magánóvodák, illetve az alapítványi óvodák körül, de nekem az a véleményem, hogyha van erre piacképes, fizetőképes igény, akkor ennek meg kell teremteni a lehetőségét. Nem azt mondom, hogy nekünk kell piaci óvodákat nyitni, és piaci módon kell működtetni, de azokat a magán – egyesületi, alapítványi - kezdeményezéseket, amik ebbe az irányba hatnak, nem gátolni, vagy visszaszorítani kell, hanem hagyni, hogy működjenek. Ezzel is a városi óvodákról vesz le bizonyos létszámterhet, abban a pillanatban pedig mi több gyermeket tudunk az itt élők közül elhelyezni a saját óvodáinkban.
 
A Nagycsaládosok Egyesületével elkezdtünk tárgyalni annak érdekében, hogyha jövőre meg akarunk és meg tudunk építeni egy hatcsoportos óvodát, akkor mi átadjuk nekik működtetésre. Komoly tárgyalások vannak a Nagycsaládosok Egyesülete, illetve a református egyház képviselőivel, akik úgy gondolják, hogy tudnák működtetni az óvodát. Annyi tőke erejük nincs, hogy meg is építsenek egy óvodát, de abban az esetben, ha ez az óvoda rendelkezésükre áll, akkor a működtetésbe már bele mernének vágni. Én nagyon örülök neki, mert ez jó példa lesz az egyéni jellegű alapítványok, illetve egyesületek felé is, hogy van ilyen szándék és szeretnénk ezeket a kezdeményezéseket bátorítani. Jó példa lesz a saját óvodáink felé is, hogy konkurencia is megjelenik a szolgáltatásban, még akkor is, ha az óvodáinkkal kapcsolatosan nagyon kevés panasz van. Jó az óvodák színvonala, jók az óvodavezetőink, jók az óvodákban dolgozó óvodapedagógusok, és ahogy a gyerekekkel foglalkoznak.

Fontosnak tartom, hogy ezek a gondolatok egyáltalán a város közpolitikai életében megjelentek. Pest megye legnagyobb városa vagyunk, megyei jogú város, kistérségi központ, de csak azért, hogy többen legyünk, nem érdemes sok mindent tenni. Azért érdemes, hogy akik itt élnek, vagy majd a későbbiekben ide költöznek, minél otthonosabban, minél családiasabb környezetben tudjanak élni.
 
A választások után éppen ezért hoztuk létre a Batthyány-tervet és a Batthyány-programot, amelyek tartalmazzák az ösztöndíjprogramot, a babaprogramot, ami azt segíti, hogy azok a gyermekek is, akik nem a legjobb anyagi körülmények között élnek, tudják az iskolai oktatást minél tovább és minél színvonalasabban igénybe venni. Ezért van a babaprogramunk, ami önmagában nem egy nagyon nagy érték, de egyszerűen jelzi azt, hogy a városvezetés fontosnak tartja, hogy vannak olyan bátor fiatal szülők, akik a mostani körülmények között is gyermeket vállalnak, és még sorolhatnám.