Mozart

Nida Judit
250 éve született Wolfgang Amadeus Mozart. Róla megemlékezve ajánlok két, más-más célközönségnek szánt Mozart-lemezt az Önök figyelmébe.

Mozart Babáknak


A CD megalkotóinak célja az volt, hogy nyugtató, ám értékes babamuzsikát adjanak az érdeklődők kezébe, mondván, hogy a zenéhez szoktatást nem lehet elég korán kezdeni.
 
Olyan kellemes hangulatú Mozart művek, vagy azok részletei kerültek a lemezre mint például az Egy kis éji zene, vagy a Varázsfuvola.
 
Úgy gondolom, hogy rohanó világunkban nem csak a babáknak, de nekünk, felnőtteknek is igen sokszor szükségünk van nyugtató zenére, úgyhogy bátran merem ajánlani a lemezt a nagyoknak is. S hogy milyen hatással van az egészen kicsikre, kérem, ha kipróbálták, írják meg nekünk!
 
A lemez kiadója a Sony BMG Music Entertainment

Anne-Sophie Mutter: MOZART


A lemez bemutatásához a Papíruszportal.hu c. lap néhány sorát hívtam segítségül, melyek Lehotka Ildikó szakértő tollából (és billentyűzetéből) születtek.
 
Anne Sophie Mutter a Mozart-év tiszteletére a zenészóriás minden hegedűre írott művét lemezre játssza. A művésznő már 13 éves korában játszotta Salzburgban a G-dúr hegedűversenyt, Karajan vezényletével.
 
Aki ismeri, vagy játszott Mozartot, tudja, hogy a zenéjében rejlő könnyedség nagyon nehezen tolmácsolható. A felvétel erénye éppen ebben rejlik: az előadók nemcsak hogy ráéreztek, de tökéletesen beszélik Mozart nyelvét. A zenekarnak különösen nehéz a szerepe, hiszen ahány ember, annyi elképzelés. A művésznő választása a londoni zenekar (London Philharmonic Orchestra), mert az együttes tagjai ugyan szólistaként is megállják a helyüket, de egy emberként játszanak. Anne-Sophie Mutter nem véletlenül az egyik legismertebb hegedűs a világon. Ezek a felvételek a legjobbak közé tartoznak. A művésznő hegedűhangja lágy, édeskés a szó jó értelmében, hangzásban Yehudi Menuhin utóda. Mind a virtuóz, mind a lassú tételeket kiváló stílusismerettel adja elő, hangszerkezelése tökéletes.
 
A CD-t csak korlátozott számban adták ki, s nem véletlen a borítón a felirat: „Mozart forever”.

Keresés

Hirdetés

Hirdetés