Vasné Tóth Kornélia: Szent Iván-éj hazánkban és külföldön; Az ünnep hagyományai az érdi kistérségben (2007)


Örömmel ajánlom kollégám, Vasné Tóth Kornélia, könyvtárunk Könyvtári Információs Füzetek című sorozatában megjelent írását, melyben a Szent Iván-éj hagyományait foglalja össze. Röviden leírja a nap, illetve éjszaka történetét, a tűzrakással kapcsolatos hiedelmeket, egyéb, a naphoz kapcsolódó babonákat, népszokásokat. Rítusénekeket is olvashatunk, tanulhatunk a könyvecskéből.
 
Kitér az írásban arra, hogyan ünneplik a Szent Iván éjszakáját a világban, elsősorban Európában, de az amerikai földrész szokásait is megemlíti.
 
Az Érden és környékén élők számára a kötet második fele az izgalmasabb, hiszen itt esik szó a környékünkön élő Szent Iván-éji hagyományokról, ezeknek a hagyományoknak a 20-21. századi továbbéléséről. A Százhalombattán, Tárnokon, Érden újraélesztett szokásokról ismertetést olvashatunk, illetve nézhetünk, ugyanis e fejezetben elsősorban képi dokumentumokat – fotó, plakát, felhívás – találunk, melyek magukról beszélnek.
 
Az ünneplés kezdeményezői, szervezői mindhárom településen mások: Százhalombattán a könyvtár, Tárnokon a civilek mellett a művelődési ház, Érden pedig az óvárosiak, elsősorban a Szent Mihály Alapítvány. Az alapítvány elnökével, Ábel Andrással riportot is olvashatunk.
 
Remélem, a színes kiadvány az olvasót arra is sarkallja, hogy a következő Szent Iván-éji programokon maga is részt vegyen. De ha nem, akkor is szívesen forgatják majd a könyvecskét, elsősorban a helytörténet, helyismeret iránt érdeklődők. Ha valaki további anyag után érdeklődik, az írás ebben is segítséget nyújt: nemcsak azzal, hogy a felhasznált forrásokat pontosan, bibliográfiai szempontból is leírja, de részletes bibliográfiát is összeállít a szerző.
 
A kötet megtalálható a könyvtár állományában, illetve az oktatási, művelődési intézményekben, könyvesbolti forgalomba nem kerül.

Bazsóné Megyes Klára

Keresés

Hirdetés

Hirdetés