A szerző, Somogyváry Gyula (1895–1953) megjárta az első és a második világháborút, újságíróként, a rádió irodalmi igazgatójaként, országgyűlési képviselőként, költőként és íróként tevékenykedett. A történelmi elbeszélő próza kiváló képviselője. Főbb regényei: „Virágzik a mandula” (1933), „A Rajna ködbe vész” (1935), „És mégis élünk” (1936), „Ne sárgulj, fűzfa!” (1939), „A pirossapkás kislány” (1941), „A hadtest hű marad” (1942), „Katonacsillag megfordul” (1944).

1946/47-ben, a Gestapo mauthauseni táborából szabadulva írta „Vihar a levelet…” c. regényét. A téma: a trianoni ország ifjú értelmiségének sorsa, tervezgetéseik, sporttevékenységük, báljaik és szerelmeik – majd a rájuk szakadt háború okozta szenvedés. A főhős Csapó Gábor, egy Veszprém megyei malomtulajdonos vállalkozó fia, aki gépészmérnöki képesítést szerezve korszerűsíti amúgy is jól jövedelmező családi vállalkozását. A regény élményt adó hűséggel ábrázolja a Lágymányos: a Műegyetem világát; az akkor Szent Imre herceg útjának nevezett Villányi út szerzetes tanárok és tanárnők által vezetett fiú- és leánygimnáziumait; a közkedvelt Kis Rabló sörözőt; a nyár eleji nagy evezősversenyt, melyet csaknem mindig a Ludovika csapata nyert meg.
Csapó Gábor 1939 nyarán bejárta a fegyverrel visszahódított Keleti-Kárpátokat, a Vereckei-szoros vidékét. A regény hőse alig szerzi meg mérnöki oklevelét, alig van ideje, hogy egy nagy bécsi műszaki cég dunántúli malomépítő terveihez hozzászólhasson: kitör a második világháború, be kell vonulnia katonának. Dokumentumszerűen hitelesek a kárpátaljai harcok pár soros leírásai. A regény bemutatja a magyarok szorult helyzetét. Hitler egyre súlyosabb nyomás alá vette hazánkat. Nemcsak a magyar búzát és jószágot préselték ki papírmárkáért Magyarországból, hanem egyre több katonát is követeltek. „Sor került a magyar mártírhadsereg – a 2. honvéd hadsereg – kiküldésére. Azért, hogy elhárítsa Magyarország feje fölül a még rosszabbat, s áldozatával megmentse a hadsereg több mint kétharmadát, és ezen túl vagy tizenöt évfolyam magyar férfinemzedékét – az esetleges jövő számára.” Gábor félvak, csonka kezű tüzérzászlósként vergődik haza a szovjet hadifogságból, hogy mindent újrakezdjen. Szerelme, Szomolányi Eszter, a közjegyzőék lánya, aki már 8 éves kora óta szerette, segíti át azon a „kis hídon”, mely a hitetlenségből az újra megtalált hitbe, a halálból az életre vezet. S persze az anyai szeretet, mely nem hagyja, hogy a fia magára maradjon azzal a teherrel, melyet a háború mért rá: „A Kishidat most is megtartotta az Isten – motyogta anyóka. – Mert minden pusztulásban meghagy számunkra egy kishidat, amelyen át lehet, át kell kapaszkodni a mi asszonyhitünkkel.”

A cím egy sokat énekelt katonanóta kezdősora, mely szintén a szerelmet vallja a megmentő erőnek:

Vihar a levelet ide-oda fújja,
Szegény katonának forgandó a sorsa.
Ma még piros élet, holnap fehér álom,
Ne sajnáld a csókot tőlem, gyönyörű virágom!

Csendes éj harmatja reszket a virágon,
Adj egy csókot kedves, gyönyörű virágom.
Adj egy csókot édes piros rózsaszálam,
Te vagy nékem a legszentebb ezen a világon!

A mű történelmi regény, egy megható szerelmi történettel átszőve. Somogyváry Gyula – mint a rádió egyik akkori vezetője, és tartalékos százados – tájékozott, hiteles a doni hadműveletek ismertetésekor. Ha nem internálták volna 1950-ben, és könyve megjelenik, ez lett volna időrendben az első regény, amely a doni katasztrófáról hírt ad…