„Sokakkal ellentétben, akik szerint az ember az, amit megeszik, én azt a hitet vallom, hogy az ember az, amit olvas.” (Jaume Cabré)
 
Jaume Cabré katalán író 1947-ben született Barcelonában. Bölcsészdiplomát szerzett, egy ideig történelmet, katalán nyelvet és irodalmat tanított. Egyetemista kora óta írt. Kedvenc tárgya íróként is a történelem: a spanyol-katalán régmúlt és közelmúlt. Regényei a spanyol-katalán történelem sorsfordulóit idézik meg, és mindig történelmi léptékben mérik az ember esendőségét, életének véges idejét. Elbeszélései, regényei, tévéjátékai, sorozatai egyaránt népszerűek. Számára az olvasás mindenekfelett való, s ez vezette rá az írásra. Véleménye szerint „korunk embere tollforgató ember, írásaival hagy nyomot az emlékezetben”. „Az írás számomra életforma”, nyilatkozta egyszer, s öt-hat évébe telik, míg egy-egy regényt megír, természetesen minden esetben katalánul. "Ha önmagam vagyok - vallja Cabré -, bizonyos értelemben lemeztelenedem. Keresem a szavakat, amelyek az enyémek, amelyek katalánul szólnak. Megteremtem a saját világomat, s a saját szavaimból építem fel."
 
Fontosabb művei: „Fra Junoy o l’agonia dels sons” (1984), „La Teranyina” (1984), „Luwovski o la desraó” (1983), az „Őméltósága” (Senyoria ,1991), „Az eunuch árnyéka” (L’ombra de l’eunuc,1996), egy „Pluja seca” című dráma (2001) és a 14 elbeszélést tartalmazó „El viatge d’hivern” (2001).
 
„A Pamano zúgása” regény címe egy legendára utal: „aki Torenában, ebben az isten háta mögötti kis katalán faluban meghallja a távoli Pamano folyó zúgását, hamarosan meghal”. Ez a motívum összefűzi a mű több szereplőjének a sorsát.
 
A mű tulajdonképpeni jelen idejében Tina Bros tanárnőt megbízza az igazgatója, hogy a lebontásra váró torenai iskolában gyűjtsön anyagot egy helytörténeti kiállításhoz. Az egyik osztályteremben, a tábla mögé rejtve, Tina megtalálja Oriol Fontelles tanító 1944-ben írt naplóját. Tinát úgy lenyűgözi a napló, hogy fél évszázad távlatából nyomozni kezd Oriol lánya után, akinek a levél formában írt napló szól. A naplót olvasva kirajzolódik előttünk Oriol Fontelles sorsa. Az 1940-es évek spanyolországi viszonyai közt, a polgárháborút követő Franco-diktatúra korszakában Oriol a friss tanítói diplomájával csak Torenában kap állást. A falu falangista polgármestere, Valentí Targa már megérkezése napján arra kényszeríti Oriolt, hogy csatlakozzon a köreihez, és legyen jelen az akcióikon. Oriolnak nincs más választása, hiszen családfenntartó, és várandós a felesége. Az asszony tiltakozik férje új „barátai” ellen, de hiába. Itt egy erős asszony parancsol, a dúsgazdag és boldogtalan Elisenda Vilabrú. Káprázatos, hideg szépség, pragmatikus elme, maga a céltudatosság és a megfellebbezhetetlen akarat. Egy pireneusi falu gazdag családjában nevelkedik. A spanyol polgárháború idején iszonyatos élmény hatására kell felnőtté válnia: a köztársaságiak parancsára négy falubeli agyonlövi a bátyját és az apját. A háború után, a Franco-diktatúra legvéresebb időszakában Elisenda felbérli a falu polgármesterét, a falangista párttitkárt, hogy büntesse meg a gyilkosokat, s ezzel beláthatatlan következményekkel járó bosszúhadjáratot indít el. Sokan meghallják attól fogva Torenában a Pamano zúgását… Óhatatlanul belekeveredik az eseményekbe a frissiben a faluba került tanító, a szelíd és megvesztegethető, jobb sorsra érdemes, művészi hajlamokkal és egy beteg feleséggel megáldott-megvert értelmiségi, aki csak azért vállalta el a vidéki állást, mert dolgozni akart, és nem volt más választása. „Oriol is elsütötte a mauserét. Biztos volt benne, hogy két vagy három embert is megölt. Inkább hármat. És nem érzett semmiféle lelkifurdalást, mert a Ventura-gyerek tágra nyílt szemét látta maga előtt, ahogy a községháza szobájában nézett rá, talán azt remélve, hogy a tanítóban több a kurázsi, és megmenti. És hallotta a jeladóként szolgáló montarditi paraszt rémült nyöszörgését is; de legszívesebben Valentí Targával állt volna szemben. Akkor aztán tíz tárat is kilőtt volna a bal szemére, hogy némi örömöt csempésszen a Ventura-gyerek emlékezetébe”.
 
„A Pamano zúgása” klasszikus vérbosszútörténet, lenyűgöző történelmi tabló, melyben három generáció élete pereg le. Egy csodaszép és gazdag, zsarnoki nagyasszonyé, aki előtt minden ajtó megnyílik, csak a legfontosabb marad mindörökre zárva. A tunya fiáé, aki nem kér az anyja zsarnokságából, és az unokájáé, aki pedig tudomást sem hajlandó venni róla, miért gyűlölték és gyilkolták egymást a felmenői. A mű során Elisendáról is kiderül, hogy valójában nem is az a könyörtelen, hideg szépség, akinek mutatja magát, gyarlóságában ő is ugyanolyan esendő, mint a világirodalom legirigyeltebb nőalakjai. Tudja, mivel tartozik a családjának, a halottai emlékének, de azt is megtapasztalja, hogy a lelkiismereti kötelesség sok mindent megenged. Az asszony a leglehetetlenebb helyzetekben is föltalálja magát, és képes szolgálni azt a magasabb rendű eszmét, amelynek ő már talán csak a kárvallottja lehet. Pillanatok jutnak neki örömből, szerelemből, gyönyörből és diadalból, de az egész életét feláldozza értük. Titkos szeretője, Oriol halálakor nagy visszavágásra határozza el magát: „Az arcát nézte, a nyitott szemét, a tekintetét, amely lassan olyan lett, akár a hideg üveg, és a szívére szorította, miközben arra gondolt, az apám, a bátyám és a szerelmem, az életem tele van halottakkal, és ez most az én hibám volt, de esküszöm, hogy jóváteszem…A szerelmedért, Oriol, boldoggá avattatlak, akit mindenki tisztel”.
 
Történelmi sorsforduló, hatalom és nő. "Longseller" – jellemezte a művet Jaume Cabré kiadója. Olyan bestseller, amelynek nincs kora, nincsenek ráncai. A szerző rendkívül plasztikusan ábrázolja a történelmi tabló azon "szereplőit", akik a spanyol polgárháborúban vagy az egyik, vagy a másik oldalra álltak, szegődtek, sodródtak vagy kényszerültek, s mesél a sors kegyetlen fintorai által megcsavart cselekedeteikről, melyek igen ritkán közvetlen folyományai szándékaiknak. Különböző életkorukban kelnek életre előttünk a múltbeli –falangista, illetve ellenálló – alakok, azok leszármazottai, illetve a jelenkori szereplők, akik többnyire szintén kötődnek valamiféle módon a letűnt korok árnyalakjaihoz. Cabré azonban mindent jelen időben érzékeltet, s rendkívül ügyesen, sajátos nyelvtani megoldások segítségével váltogatja az idősíkokat. A hatvan esztendőt átfogó, több szálon futó történet eltérő időpontokban zajló epizódjai néha fejezetenként váltakoznak, máskor egymást követő bekezdésekben, sőt, akár egy-egy mondaton belül is keveredhetnek. Cabré hol külső szemlélőként, egyes szám harmadik személyben mondja el az eseményeket, hol pedig átvált egyes szám első személyre, s "belebújik" a szereplők bőrébe. Ez a váltakozás egyrészt fokozza az olvasó izgalmát, másrészt lehetővé teszi, hogy úgy érezzük, mindez akár "velünk is megtörténhet", s így még megrázóbbak a borzalmak, és még elevenebbek a sajátos humorral fűszerezett jelenetek.
 
Cabré 2003-ban eddigi életművéért megkapta a Katalán Írók Díját. Ez kritikusi-irodalomtörténeti mérce, nagyon becses elismerés. Jaume Cabrénak azonban ennél sokkal több jutott: az olvasóközönség szeretete. Művei egyre több nyelven jelennek meg. Magyarul az Őméltósága (2001) és Az eunuch árnyéka (2004) után „A Pamano zúgása” a harmadik longsellere, mindegyik Tomcsányi Zsuzsanna fordításában.