Coelho a világ egyik legolvasottabb brazil írója. A 2003-ban megjelent „A Piedra folyó partján ültem és sírtam” c. regénye egy trilógia 3. kötete. A „Veronika meg akar halni”(2001) és „Az ördög és Prym kisasszony”(2002) című regényekkel tartozik össze. E művek teljesen eltérő környezetben játszódnak, de mindegyikük egy-egy próbatételt ábrázol.
 
A Piedra folyó partján ültem és sírtam 1933 decemberében játszódik. Egy férfiről és egy nőről szól, akik együtt töltötték a gyerekkorukat a spanyolországi Zaragozában, aztán elszakadtak egymástól. A fiú meg akarta ismerni a világot, sokat utazott… és 20 év után újra találkoznak. A lány megtudja, hogy a mindig vallásos, katolikus fiú belépett egy szerzetesrendbe, Isten csodatevő erőt adott neki, amivel sokak életébe gyógyulást hozott.
 
A lány fokozatosan ébred rá, mi minden rejtőzik a fiú (és önmaga) szívében.
 
„… a szerelem soha nem jön lassan… előző nap még nélküle is volt értelme az életemnek. Most viszont szükségem van arra, hogy mellettem legyen, hogy meglássam a dolgok valódi fényét”.
 
A fiú közli a lánnyal, hogy az ő iránta érzett szerelemből le akar mondani a szerzetesi életről és a gyógyításról. Ez a hír a lányt teljesen kétségbe ejti, megretten a fiú áldozatától, és – ahogy a cím is utal rá – a Piedra folyóhoz menekül, sír, gyötrődik. A téli hidegben majdnem megfagy… De a regény nem tragikusan végződik. Isten kegyelméből győz a szerelem, s egymás oldalán várhatják, milyen utat szab rájuk az isteni gondviselés. „… a Piedra folyó partján ültem és mosolyogtam…” – olvashatjuk a mű végén. A megharcolt boldogság örömével zárul a regény.
 
Azt hiszem, Coelho könyveiben elsősorban nem a történet a fontos. Az a folyamat az igazi lényeg, amelyet az olvasás során a lelkünkben átélhetünk, megtalálva a válaszokat önmagunk kérdéseire is.