Könyvajánló

Ohran Pamuk: A fehér vár

2007. november 14.

Orhan Pamuk 1952-ben született Isztambulban. Hároméves New York-i tartózkodását leszámítva egész életét ebben a török nagyvárosban töltötte.

Magyar Kálmán: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig

2007. október 18.

Mintakötetként, 2006-ban jelent meg Magyar Kálmán és Nováki Gyula összeállításában a Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig című könyv.

Tisza Kata: Magyar Pszicho

2007. szeptember 11.

A marosvásárhelyi születésű Tisza Kata újságíróként, szerkesztőként, műsorvezetőként is ismert. 2005-ben írta első regényét, a „Pesti kínálat”-ot. 2006-ban jelent meg második regénye, a „Reváns”, amely hónapokig a sikerlisták élén állt.

Méhes György: GINA (1986)

2007. július 7.

A Kossuth-díjas Méhes György az utolsó olyan élő erdélyi szerző, aki pályáját a II. világháború előtti szellemi vonulathoz kapcsolódva kezdte. Székelyudvarhelyen született 1916-ban.

Somogyváry Gyula: Vihar a levelet ...

2007. november 14.

A szerző, Somogyváry Gyula (1895–1953) megjárta az első és a második világháborút, újságíróként, a rádió irodalmi igazgatójaként, országgyűlési képviselőként, költőként és íróként tevékenykedett. A történelmi elbeszélő próza kiváló képviselője.

Bartos Csilla – Orlai Sándor : Szászrégen és környéke : Útikalauz

2007. szeptember 13.

A szorosan vett feladatok – Szászrégen és környéke nevezetességeinek részletes bemutatása mellett – igen fontos ismeretterjesztő funkciója is van a kötetnek, hiszen testvérvárosunk története mellett külön fejezet foglalkozik a szászok múltjával, vagy a környék híres személyiségeivel.

Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán / A test angyala (2007)

2007. július 25.

Parti Nagy Lajos neve jól cseng a kortárs magyar irodalom ismerői körében. A tágan értelmezett irodalmi groteszk markáns alkotója, az eredeti nyelvi-poétikai kreativitás művelője, a hazai posztmodernizmus meghatározó egyénisége.

Jaume Cabré: A Pamano zúgása

2007. július 7.

„Sokakkal ellentétben, akik szerint az ember az, amit megeszik, én azt a hitet vallom, hogy az ember az, amit olvas.” (Jaume Cabré)
Előző Következő

Keresés

Hirdetés

Hirdetés