A Szirmok 24 éve


Alakulásakor a kórus az Érdi Pedagógus Női Kar nevet viselte, 1984-től Szabóné Bozóki Flóra vezetésével működik. Már 1985-ben minősítő hangversenyen vettünk részt, ahol arany fokozatot kaptunk. Később a létszám kibővült nem pedagógus foglalkozású tagokkal is, és 1988-tól lett SZIRMOK Városi és Pedagógus Női Kar a kórus neve.
Repertoárunk rendkívül széles: a középkortól (pl. Palestrina) napjaink magyar zeneszerzőiig mindenféle nőikari kórusművet énekelünk. Külön érdemes megemlíteni a ma is élő Karai József nevét, kinek műveit gyakran lehet hallani koncertjeinken. Egy olyan művel is dicsekedhetünk, melyet Karai a mi kórusunknak és karnagyunknak ajánlva írt, Csuka Zoltán érdi költő „Esti harang” című versének megzenésítésével.

Szerepléseink sokrétűek. A városi rendezvényeken rendszeresen részt veszünk, minden felkérésnek szívesen eleget téve. Kiállításokon, jótékonysági koncerteken, szoboravatáson, ünnepélyeken és számos más rendezvényen énekelünk. Minden év decemberében adventi és karácsonyi koncertet is adunk. Két alkalommal a Zeneakadémián is szerepeltünk, 1990-ben a Pedagógusok a Békéért rendezvényen, 1997-ben pedig a Pedagógus Kórusmozgalom 50 éves évfordulóján.

Minden évben általában kétszer, tavasszal és ősszel, az Országos Pedagógus Kórustalálkozókra készülünk. Ezeken kiváló felkészültségű kórusokkal mérhetjük össze tudásunkat, így állandó a kórus megmérettetése.
Külföldre is eljutottunk: először 1989-ben a finnországi Jäppiläbe, ahol egy kamarakórus látott vendégül minket. Ausztriában, Mödlingben egy nemzetközi fesztiválon szerepeltünk 2001-ben, Mariazellben pedig saját koncertet adtunk 2003-ban. Kolozsvárra utazhattunk 2004. őszén, a Kolozsmonostori Református templom kórusának meghívására. Velük testvérkórusi kapcsolatba léptünk. Már a kezdetektől több kórussal volt ilyen kapcsolatunk (pl. a Hajdúnánási, Csurgói, Ajkai kórusokkal).


A kórus a 10 éves és a 20 éves évfordulóját is méltón megünnepelhette. Ezekre a rendezvényekre testvérkórusainkat is meghívtuk. 2005. áprilisában együtt ünnepelt Érd három kórusa: a Minaret Férfikar 25 éves, a Szirmok 20 éves és a Harmonia Celestis 5 éves jubileumát. A vendégszereplők között ott volt az érdi Fúvószenekar, az Ajkai Női Kar, a Csurgói Női Kar, a Kolozsvári Református Kórus és a Törökbálinton működő Férfikar is. Ugyanebben a hónapban még egy különleges esemény történt, a felnőtt magyar és horvát rögbi válogatott Világkupa Selejtező mérkőzésén énekeltük a magyar és horvát himnuszt, ez utóbbit természetesen horvátul.



2006 legérdekesebb rendezvénye a Körösi Csoma Sándor Általános Iskolában megrendezett hangverseny volt, amelyen részt vett Érd angol testvérvárosának, Poyntonnak a St. George’s Singers nevű kórusa. Tőlük meghívást kaptunk Angliába, amelynek terveink szerint eleget tudunk majd tenni.


2007-ben egy húsvéti koncertet adtunk a Városi Zeneiskola Vonós Zenekarával, június 9-10-én Mátészalkán egy Országos Pedagógus Kórusfesztiválra utaztunk. Decemberben az újvárosi katolikus templomban volt az adventi-karácsonyi fellépésünk.
2008 tavaszán is a Zeneiskola Kamarazenekarával és a tárnoki Gaudium Női Karral léptünk fel egy nagyböjti hangverseny keretében.


Kórusunk 24 éve működik köszönhetően a tagok és a kórusvezető kitartó, színvonalas szerepléseket biztosító munkájának, a város Önkormányzata és támogatóink hozzájárulásának. Közösségünket az éneklés szeretete tartja össze, örömmel járunk a próbákra, és azon kívül is összejövünk baráti beszélgetésekre, éneklésre. Ez adja számunkra a legfőbb értéket, és ezt folytatjuk a jövőben is, ahogy eddig.
Jövőre ünnepeljük a kórus működésének 25 éves évfordulóját. Ennek keretében szeretnénk eleget tenni az angol testvérvárosi kórus meghívásának 2009. márciusában.

E célunk megvalósításához keresünk támogatókat, szponzorokat.

Érd, 2008.

Szirmok Kórus

Keresés

Hirdetés

Hirdetés