A Római Birodalom a császárkorban fennhatósága alá vonta a mai Dunántúl területét, melyet a Dráva-Száva közén élő törzsről Pannóniának neveztek el. A Tibérius (Kr.u.14-37), majd Claudius (Kr.u.41-54) császárok katonái már az első század elején megjelentek a Duna mentén, mely a Római Birodalom északi és keleti határa, ún. limese volt.
 
Érd két katonai tábor között feküdt, északon Campona (Nagytétény), délen Matrica (Százhalombatta-Dunafüred) között. E korszak számos kőtöredéke került elő a Benta-patak mindkét partján, s több szobormaradvány és kőfelirat arra utal, hogy állandó polgári település is lehetett a mai város helyén ebben az időben.

Érd-Ófaluban megvan még az a római kort idéző oroszlánszobor, mely a közeli római limes úttal együtt felidézi e vérzivataros időszakot. A régészek a Benta-patak mindkét partján számos római korból származó cserép- és edénytöredékre bukkantak. A véletlen szerencse a szántóföldeken gyakran eredményezett egy-egy római korból fennmaradt leletet, mely szintén annak bizonysága, hogy a Feketesas-dűlőben és a Benta földeken megtelepedett a római kor embere.
 
Az érdi téglagyár agyaggödreiből került elő az az 52 darabból álló éremegyüttes, mely arra utal, hogy állandó dunai átkelőhely lehetett Érden. A köztársaságkori dénárokat tartalmazó kincslelet, valamint az egri Dobó István Múzeum kőtárában megtekinthető mészkőoltár e kor legjelentősebb emlékei közé tartoznak. A bizonyos Marcus Ulpius Quadratus által állított oltárkő a bor és a mámor itáliai istenségének, Liber Páternek a tiszteletére készült, s ez arra is utalhat, hogy már ebben az időben meghonosodott Érden a szőlőkultúra.
 
Az Érd-Ófaluban megfigyelhető hajdani római limes út maradványa arra emlékeztet, hogy e vérzivataros időszak római légiói katonai szempontból igen fontosnak tartották a természetes határvonal, a limes Duna mentén található településének védelmét. A város ókori múltjának megismertetése Sprincz Emma régész érdeme.