Az Illésházy család fiú ágának kihalását, 1828-at követően Batthyány Fülöp szerzett birtokokat a környéken, majd 1848-tól a Sina báróké lett az érdi uradalom. Később a Wimpffen család számított a legjelentősebb birtokosnak.
 
A város fejlődését több ízben hátráltatták a természeti csapások. A legemlékezetesebbek a Duna könyörtelen árvizei, melyekre az Érd-Ófaluban található árvízi szintjelző kőtábla emlékeztet. Írásos források utalnak az 1799. esztendei tűzvészre, mely rendkívül nagy pusztításokat okozott.
 
Az 1838. évi jeges árvíz – melyet az Ercsinél feltorlódott jégtáblák okoztak – nemcsak Pestet döntötte romokba, hanem Érd-Ófaluban is elsodorta a házakat.
 
A település lakóinak erejét bizonyítja, hogy a megpróbáltatások ellenére mindig képesek voltak újra kezdeni az életüket, s mindig befogadták, az otthon lehetőségét nyújtották a sorscsapások elől menekülőknek. A XIX. Század elején megszaporodott az iparosok száma. Az 1828-as összeírás 21 molnárról ad hírt, s a Dunán működő hajómalmok is a gazdaság fejlődésének jelei.
 
Az 1848-49-es szabadságharc eseményei érdet sem kerülték el. Görgey Artúr tábornok emlékirataiban idézi fel az 1848-49-es szabadságharc egyik nem túl dicsőséges eseményét, melynek során a Pöltenberg Ernő vezette magyar seregek a város határában kerültek szembe az osztrák alakulatokkal. Görgey Artúr hadseregének dandárai Érdtől Biáig félkörben húzódtak el. Érd környéke 1849. január 3-án egy véletlen kapcsán vált csatahellyé. Az eseményről Görgey Artúr így emlékezik meg Életem és működésem című memoárjában:
 
„… haditanács határozata értelmében január 3-án az érdi és a budaörsi dandárokat áthelyeztem Budára, a sóskútit Budaörsre, az előcsapatokat a Mészáros úton visszarendeltem a Csíki-hegyekig, meghagyván különösen az érdi dandárnak, hogy előcsapatait csak azután vonja be, amikor ezeket a tétényi dandár a maga kebeléből felváltotta.
 
Az érdi parancsnok ez utóbbi elővigyázati rendszabályra nem ügyelt, bevonta előcsapatait, mielőtt felváltásukra Tétényből kiindított osztagok beérkeztek, és megkezdte visszavonulását Buda felé anélkül, hogy –verőfényes délben – észrevette volna azt az osztrák hadtestet, mely Martonvásár felől előnyomulva követte őt.
 
Csak a szerencsés véletlen mentette meg a tétényi dandárt egy váratlan ellenséges rajtaütéstől.
 
Egy huszárosztag még éppen idejében vetette magát a vértesek elé, akik a tétényi dandártól felváltásra Érd felé kiküldött magyar előcsapatokra törtek és ezeket egészen Tétény tövéig nyomon űzték.
 
Kemény összecsapásra került sor, melyben a vértesek jelentékeny veszteséget szenvedtek.
 
Megfutamodásuk megakasztotta az ellenséges hadtest támadását, s a tétényi dandárnak elég ideje maradt csatarendbe fejlődni.
 
Ezalatt az Érdről Budára útnak induló másik dandár már Budafoknál járt. Az ellenséges támadás első hírére rögtön visszafordítottam és Tétényen keresztül Érd felé irányítottam őket. A dandár a székesfehérvári országúttól balra bontakozott, a tétényi dandár pedig az úttól jobbra. A helyszínen hamarjában csak mintegy 4000 ember állt rendelkezésemre, mégis el voltam tökélve, hogy támadólag nyomulok előre. Alig öltött a csata némileg élénkebb jelleget, mikor egy Pestről hozzám küldött tiszt sietve azzal a jelentéssel termett a csatatéren, hogy Vetter tábornok üzeni, ne bocsátkozzam semmiféle támadó csatába, mert az ellenség Érden alul már átkelt a befagyott Dunán és a fővárosokat a bal part felül fenyegeti…”
 
Az összecsapások áldozatait a hajdani Pelikán fogadó – ma a Magyar Földrajzi Múzeum épülete – mellett temették el. A Pelikán fogadóban volt a főhadiszállása Perczel Mór tábornoknak, Görgey Artúr ellenlábasának.
 
A forradalom és szabadságharc érdi eseményeiről érdemes megjegyezni, hogy a faluhelyen jellemző spontán, a földesúri jogok elleni tiltakozások elsősorban abban nyilvánultak meg, hogy a gazdag szőlőtermő vidék mámorító nedűjét, a bort szabadon kezdték mérni, noha a kocsmatartás monopóliumát az áprilisi törvények is meghagyták a földbirtokosoknak. Sor került erdődúlásokra, melyek szintén jogtalanok voltak.
 
A szabadságharc időszakát az érdligeti katolikus templom előtt található kő obeliszk idézi fel. Pöltenberg Ernő – az Aradon kivégzett honvédtábornokok egyike – bronz képmását láthatjuk az Érd városközpontjában található református templom kertjében magasodó aradi vértanuk emlékművén, melyet Domonkos Béla szobrászművész készített.
 
A század második felének fejlődését jelzi, hogy a mintegy háromezer főnyi lélekszámú Érden keresztül épült meg a Budapest-Nagykanizsa, illetve a Budapest-Pécs vasútvonal, mely a várost bekapcsolta a legfontosabb országos közlekedési hálózatba.