Az érd-ófalui Kakukk-hegy (t.sz.f.m: 160-177 m) az érd-százhalombattai Sánc-hegy keleti elvégződése. Formája, nevével ellentétben nem a klasszikus értelemben vett hegy, hanem területe az érdi Sziget és Érd-Ófalu fölé magasodó meredek, északias kitettségű, tájképmeghatározó lejtő. Pannon agyagból épült tömegét változó vastagságú lösz fedi, de a meredek helyeken az agyag a felszínre kerülhet. Felszínét rövid, völgyszerû mélyedések és súvadások tagolják. Hegylábi területeire felnyúlnak a szalagtelkek, míg a magasabban fekvõ, meredek lejtõrészeken õsi löszvegetáció és a szekunder szukcesszió eltérõ stádiumaiban tartó felhagyott szõlõk és/vagy gyümölcsösök találhatók.
 
A kakukk-hegyki lösznövényzettel kapcsolatban három gondolatot érdemes kiemelni. (1) A fentebbiek alapján ellentmondásosnak tűnhet, hogy pannon agyag alapkőzeten lösznövényszet alakul ki. Boros Ádám 1944-es, az Érdi Magaspart geológiai sajátságait és botanikai értékeit összefoglaló közleményében megállapította, hogy a lösz és a pannon agyag növénytakarója hasonló, mindkét alapkőzetet lösznövényzet borítja. (2) A terület értékes növénytakarójának fennmaradásában alapvető szerepe volt a lejtő nagy, helyenként 60-70 fokos meredekségének. Ennek következtében csak a lejtőlábi, lankásabb szakaszokat művelik vagy művelték, a meredek, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan lejtőrészek pedig mintegy átmentették az egykori lösznövényzetet A haza lösznövényzetről általánosságban elmondható, hogy a többezer éve tartó, egyre intenzívebb mezőgazdasági művelés során az egykor nagykiterjedésű lösztölgyeseket kivágták és löszpusztagyepeket feltörték a löszön képződő kíváló minőségű csernozjom talaj miatt, ezért a lösznövényzet-maradványok meredek lejtőkre, löszvölgyoldalakra, mezsgyékre vagy sáncokra, tumulusokra, kunhalmokra, földvárakra felhúzódva mentődtek át. (3) A kakukk-hegyi (és más haza) lösznövényzettel kapcsolatban nem megkerülhető az erdőssztyep fogalma. Az erdőssztyep a mérsékelt éghajlati övben a keleti füves puszták felől a nyugati zárt, lombos erdőzóna felé húzódó, átmeneti növényzeti öv, amely a Kárpát-medencétől terjed egészen a távol-keleti lomberdők övéig. Az erdőssztyepövben sztyepfoltokkal tarkított ligetes, többé-kevésbé zárt erdők találhatók a növényzet fás és fátlan társulások mozaikja. Hazánkban homoki, sziki és löszerdőssztyepet (pl. Kakukk-hegy növénytakarója) különböztetünk meg.

A Kakukk-hegy területéről mindeddig 314 faj került elő, melyek közül 1 fokozottan védett: bíbor sallangvirág, 30 védett pl. erdei szellőrózsa, macskahere, sárga len, nagy pacsirtafű, tavaszi hérics, nagy ezerjófű, bíboros kosbor, csinos árvalányhaj, sugaras zsoltina. A fajok több, mint 60 %-a természetközeli állapotra utaló elem. A gazdag fajkészlet sztyep-, erdőssztyep és erdei fajok keveréke. A jellegzetes löszpusztagyepi elemeken (pl. buglyos kocsord, ligeti zsálya, bárányüröm, karcsú orbáncfű) kívül üde hegyi rétek fajai is (sárgás sás, rezgőfű, zöldike, lapos zabfű) is gyepalkotók. Kiemelkedő florisztikai értéke a területnek a bíbor sallangvirág és zöldike orchideák, mely fajoknak az észak-mezőföldi Kakukk-hegy az egyetlen jelenleg ismert alföldi előfordulása. A bíbor sallangvirág hazánk legnagyobb orchidája (magasság: 1-1,2 m). A Kakukk-hegyen rendszerint a löszpusztagyep és a cserjefoltok érintkezési határán él, populációjának becsült mérete 75 tõ. A zöldike síkvidéki, kakukk-hegyi megjelenése azért érdekes, mert a faj rendszerint a magashegységekben (Alpok, Kárpátok), ill. hazánkban középhegységi területen (Északi-Középhegység) fordul elő. Ráadásul a kakukk-hegyi zöldikék az eddig gyûjtött herbáriumi példányoktól eltérnek, ezért morfológiájuk is egyedülálló. Állományuk elsõsorban a mérsékelten záródott erdőssztyepfoltokban stabil, állományméret közel 200 tő.

A növénytakaró miniatürizált löszerdőssztyep, ahol a löszpusztai tölgyes és löszcserjés foltjai löszpusztagyeppel és szálkaperjés erdőssztyepréttel mozaikolnak.
 
(1) A löszpusztai tölgyes a Kakukk-hegy délnyugati vége vastag talajú súvadásainak és mélyedéseinek jellemzõ, ligetes vegetációja. A zárt lombkoronaszint uralkodó faja a molyhos tölgy A löszpusztai tölgyesre jellemzõ tatárjuhar alkotta alsó lombkoronaszint hiányzik. A cserjeszint fejlett, sûrû, jellegzetes eleme a Mezőföldön ritka fekete madárbirs. Lágyszárúszintjében az erdei (pl. erdei gyöngyköles, tavaszi kankalin), erdőssztyep (sátorzó margitvirág, olasz harangvirág) és löszgyepfajok (pusztai csenkesz, buglyos kocsord) keverednek.
 
(2) A csepleszmeggyes löszpusztai cserjés fő alkotói a parlagi és a jajrózsa, a csepleszmeggy, ritkábban a pukkanó dudafürt. Lágyszárúszintje erdőssztyep- és sztyepfajok változó sűrűségű együttese.
 
(3) A fajgazdag, zárt, többszintű löszpusztagyep uralkodó fűneműi a vékony csenkesz, deres tarackbúza, karcsú fényperje, sudár rozsnok, árva rozsnok, néhol a pusztai és a csinos árvalányhaj. A gyepben tömeges a mezei zsálya, a magyar kutyatej, a kardos peremizs, a buglyos zanót, tavaszi hérics, selymes dárdahere, csillagfürt és a budai imola. Az állományokban megjelenik a vöröses hagyma, az árlevelű len, a bárányüröm, a harasztos káposzta, a horgas bogáncs és a termetes habszegfű is.
 
(4) A számos erdei és erdőssztyepp fajt őrző, egykori lösztölgyesek helyén kialakult magasfüvű tollas szálkaperjés erdőssztyeprét elsősorban a löszpusztai tölgyesek maradványai körül található. Jellemző fajai a kardos perermizs, a koloncos legyezőfű, a szarvaskocsord, a mirigyes véreslapu,, az ágas homokliliom, a sarlós gamandor, a fürtös zanót, a nagy pacsirtafű, a sárga len, ritkább a sarlós buvákfű és a borzas peremizs.
 
(5) A cserjésekkel érintkező gyepszegélyeken fajgazdag, csillagőszirózsa, olasz és baracklevelű harangvirág, nagyezerjófű, hengeresfészkű peremizs, sátoros margitvirág, sugaras zsoltina, és pirosló here fajok alkotta átmeneti jellegű közösségek alakul ki.

Veszélyforrás a szemetelés, a taposás, motorozás, a határterületek esetleges beépítése ill. a cserjésedés és az invázív fajok (pl. bálványfa) terjedése. Utóbbiak visszaszorítása aktív természetvédelmi beavatkozást igényel.

A Kakukk-hegy az ország azon ritka területeinek egyike, amelyen a bevezetőben ismertetett löszerdőssztyep a szó szoros értelmében, erdő-gyep mozaik formájában maradt fenn. Ezt azért fontos kiemelni, mert a hazai lösztájakon löszerdőssztyepnek legggyakrabban csak egy-egy fátlan alkotója, a löszpusztagyep vagy a löszlegelő, található. A löszerdőssztyep jelenléte, valamint a magas faj-és élőhelydiverzitás indokolta, hogy a területet 2007. április 3-án dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter az ország kétszázadik természetvédelmi területeként nyílvánította országos szinten védetté. A kakukk-hegyi lösznövényzet nem elszigetelt terület, hanem az érd-százhalombattai Sánc-hegy további értékes lösznövényzet-maradványaival - sánc, tumulusok, magaspart, százhalombattai Téglagyári-löszvölgyrendszer és téglagyár lejtői - a mezsgyék, ill. a felhagyott és részben regenerálódott lösznövényeztű kisparcellák révén kapcsolatban van, tehát a sánc-hegyi lösznövényzet-hálózat tagja. Növényezte fennmaradásának kulcsa, hogy ez az ökológiai folyosókon keresztül megvalósuló kapcsolat a jövőben is meglegyen. Ezért (1) javasolni kell a Sánc-hegy jelenleg nem védett vagy eltérő szintű oltalom alatt álló lösznövényzetfoltjainak egységes védelmét, (2) tartós együttműködést kell kialakítani a százhalombattai önkormányzattal, civil szervezetekkel, Matrica Múzeummal stb, (3) a természeti értékeket a közeljövőben meg kell ismertetni a helyi lakosokkal ill. a “nagyközönséggel” az ökoturisztika (lágy turizmus) keretein belül.